Bolyos Zsuzsanna 2021.02.25.

Színházba járni jó. Vagyis jó lenne. Egyelőre marad nekünk a mackónadrágos online verzió, ennek is megvan a maga zamata. A jegyet megvettünk, ráadásul támogatóit, de belépni mégsem tudunk a Vígszínház terébe. Az előadás előtti percekben gyors emailt küldünk a szervezőknek, igazolást kérünk a banktól, aztán végre kapunk egy jó linket (és elnézést is kérnek, adminisztrációs volt a hiba). Jóllehet az első óráról így szinte teljesen lemaradtunk, a hiányzó részt bepótolthattuk másnap. Ha már online… 

A színdarab díszlet- és látványvilágát elég „szegényesnek” találtam: a lehető legegyszerűbb fémvázas – talán szoba? – elhelyezésében ki is merült, ami bár mozgott, nem hinném, hogy hozzáadott az „autentikus” Shakespeare-élményhez.  

A kosztümök aligha nevezhetők kosztümnek, mivel minden szereplő modern ruhákban lépett fel, a hölgyek színes műkörmökkel villogtak. Nyilván a darab célja nem a korhű bemutatás, avagy az eredeti műhöz való ragaszkodás, hanem az ismert történet újragondolása volt.  

Az előadásban leginkább Eszenyi Enikő rendező nézetei jöttek át, nem pedig maga a darab értéke, üzenete – ez pedig nem tetszett, sőt, szerintem elvett az élményből.  

A színpadra állításban megfigyeltem olyan változtatásokat, amelyek lényegében „csak azért vannak, hogy legyenek”. Úgy gondolom, ha egy rendező valamit tesz, azt okkal teszi – legalábbis így kellene lennie –, és minden változtatásnak adnia kell valamit az „alapanyaghoz”, például humort, látványvilágot vagy egy új perspektívát stb. De az ilyen „mondvacsinált” újragondolás számomra egyáltalán nem tetszetős; megváltoztatni Fortinbras nemét, gépfegyvereket és autókat tenni a jelenetekbe, hatalmas szivacsfejre cserélni Yorik koponyáját… Ezek nemhogy adtak, sokkal inkább elvettek a színdarabból.  

A modern feldolgozásnak tetszetős elemei is megtalálhatóak a darabban, mint az akrobatikus elemek hozzáadása, amivel Hamlet monológjai kissé élvezhetőbbek, vagy humoros átírások. A párbajt pedig kifejezetten élvezetesnek találtam.  

A darabban a színészi játék is kiemelkedő volt, és ha lehetek ilyen merész, ez cipelte a hátán az egész előadást – kifejezetten ifj. Vidnyánszky Attila remekelt, bár hozzá kell tennem, rajta kívül nem nagyon akadt lehetősége a többi szereplőnek bármiféle nagy jelenetre, tekintve, hogy Hamleten kívül nem kapott egyikük sem sokkal többet pár párbeszédnél vagy monológnál.  

A feldolgozás alapvetően követi az eredeti mű történetét, benne lényegi változtatás nem történt. Sok helyen viszont feleslegesen átvariálták a kevésbé hangsúlyos jeleneteket, ami az eredeti drámát olvasó ember számára zavaró, annak, aki pedig nem ismeri a történetet, fel sem tűnik (tehát ismét kérdezem: miért?).
Bizonyos karakterekhez olyan dolgokat párosítottak, amelyet nem teljesen értettem: ilyen volt Ophélia meztelenkedése, vagy Hamlet már-már jelenetenkénti dühkitörései. Szerintem a herceg nem volt őrült, legfeljebb elkeseredett, éretlen, összezavarodott – erről lehet vitázni –, Hamlet egy elég vékony határon táncolt. Az előadásban bemutatott tomboló tébolyt ezért is nagyon furcsának, szinte érthetetlennek találtam… Saját anyjának megcsókolása, önnön vízbe fojtási „kísérlete”, Ophélia megrángatása nekem “kicsit” túlzásnak tűnt. Ha volt is Hamletben őrültség, az semmiképpen nem ment volna át – legalábbis véleményem szerint – ilyen intenzív fizikai megnyilvánulásba.   

Úgy gondolom, hogy egy ilyen előadás azoknak lehet szórakoztató, akik már olvasták az eredeti művet, ismerik annak részleteit és cselekményét. Egy effajta rendezés nem inspirálna senkit a Shakespeare-mű elolvasására – bár a nővérem épen azt mondta, kedve támadt elolvasni, hogy valóban megérthesse a történteket, mert a látottak alapján ez nem sikerült neki hiánytalanul. Valószínűleg nem az ő hibája. 

Oszd meg velünk véleményed!

%d bloggers like this: