Avagy hogyan ne égess kiszebábot

Rendkívüli programnak voltunk tanúi február utolsó napján. Iskolánk – a diákönkormányzattal az élen – úgy döntött, kézbe veszi az évszakok elcsúszását, és megpróbálja elűzni a telet. Nos, remélem, a papírra írt és elégetett dolgok ügyében több sikerrel jártunk, mint a hideggel.

Előző héten osztályfőnökeinknek kiosztottak egy-egy papírcsíkot, hogy adják körbe az osztályokban. Ráírhattunk bármit, amitől meg szeretnénk szabadulni, na persze észszerű keretek között. Azt hittem, minden lap tele lesz írva, leginkább ismétlődni fognak a szokásos és rendkívüli dolgok is. Ehhez képest meglepetten tapasztaltam, hogy nem csak a miénk, más osztályoké sincs kitapétázva szavakkal. Lehet, hogy nem volt olyan lelkes a diáksereg, de az is lehet, hogy nincs annyi minden, amiről panaszkodni szeretnénk. Ez persze jó. Különösen, ha a dolog a visszájára fordul, és épp ellenkezőleg, bevonzzuk a leírtakat. Ha ez bekövetkezik, mindenki tanuljon, mert jön a felelések zápora!

A 4. óra utáni szünetben összegyűltünk az udvaron, kicsit belenyúlva az 5. órába (a tesire nem éppen igyekvő osztályom legnagyobb örömére). Ha valaki mégsem örült az eseménynek, nyilván az ő negatív érzelmei miatt sült el fordítva a télűzés!

Vagy a mondókával lehetett valami baj. Talán a hideg miatt mindenki morcos volt, vagy nem volt elég időnk feloldódni. Ha emlékeim, illetve a felvételem nem csalnak, így szólt:

“Hej, kisze, hej, kisze,

Elűzzük a betegséget,

Behozzuk az egészséget.

Tűnj el, tél,

Jöjj el, tavasz!“

• 

Na igen, én rímekkel biztosan jobban meg tudtam volna jegyezni, mindenesetre így is pont elég lényegre törő. A báb azonban még a 3. mondókára is csak füstölt. Így hát tanáraink és igazgatónk is megkísérelték megpiszkálni a fémhordóban lévő kiszebábot, amitől papírra írt mumusaink végre lángra kaptak. Ekkor már mindenki lelkesebb volt. A gólyatábort visszaidéző légkör persze nem maradhatott el, noha egyesek nem túl kedvesen kérték meg az illető diákokat, hogy hagyják abba a dudálást. Azt hiszem, mindenki hálás volt nekik.

Ahogy a baba égett, és az emberek menekültek a repülő papírfecnik elől, szépen lassan kezdett eloszlani a szkeptikus hangulat. Nem mondom, hogy teljesen elengedtük magunkat, de jólesett hallani a tapsot és huhogást, amikor Menráth tanár úr vállrándítással jelezte, hogy vége a műsornak. Remélem voltak, akik úgy érezték, legalább néhány tehertől megszabadultak. A baljós jel ellenére is, mármint hogy 1 óra múlva szakadni kezdett a hó. De talán az irdatlan nagy hópelyhek azt hivatottak jelezni, hogy ideje valóban elbúcsúzni a téltől.

Te hogy érezted magad? Írd meg kommentben!